NAGYPETRI MŰVÉSZTELEP
       Alapítva: 2003 évben
                    Alapítók: Kőrösi László ref. lelkész és felesége Erzsébet            

 

A  NAGYPETRI MŰVÉSZTELEP ALAPÍTÁSA ÉS ESEMÉNYEI

Részlet a 2012 -évi 10 éves jubileumra kiadott füzetből.

 

Nagypetri (Petrindu), ahol a művésztelep ma is működik, egy Kalotaszeg szívében fekvő kis falucska a csendes, művészetektől mentes életét élte 2002-ig. Ez időben talán a legnagyobb izgalom a bivalyok, kecskék, tehenek esti hazatérése volt a legeltetésből, olykor betévedtek kirándulók és nyaralók a falu több száz éves református templomának meglátogatására.

A közeli Zsobok faluban korábban rendezett alkotótábor résztvevőinek egyik Nagypetribe szervezett kirándulásán, ötletként felmerült Kőrösi László, a helyi református közösség lelkészének részéről, hogy a falusi túrizmus beindítására épült, helyi panzió szobáinak díszítése kapcsán, alapítható lenne egy művésztelep Nagypetriben. Kőrösi László és felesége Erzsike biztosítanák a feltételeket a megálmodott művésztelep működtetésére és a meghívott alkotóknak egy-egy művét kérik az ellátás fejében.

Benkóczy Péter válasza az volt, ha Gonda Zoltán lesz a művészeti vezető, akkor részéről a tábor technikai megszervezése rendben lesz.

Így indult el a „Nagypetri álom” 2003 októberében és azóta minden év augusztusának a végén, szeptember elején találkoznak az alkotók, az ecset -és vésőhordozó családtagok.

A telep 2012-ben immár a tíz éves jubileumi évfordulójához érkezett.

A művészek meghívásának mindenkori alapelve, hogy Erdélyből és Magyarországról közel egyenlő arányban érkezzenek festők-grafikusok-faragók, és vegyenek részt az alkotásban.

Később az új - ideiglenes tagok, az alkotók ajánlása alapján évente kerültek meghívásra.

Ennek következtében csatlakoztak Hollandiából, valamint különböző alkotó szervezetekhez tartozó festők, grafikusok, fafaragók is.  

A meghatározott feltétel-rendszernek köszönhető, hogy kiváló emberek érkeztek. Kialakult egy baráti társaság, akik egymástól is sokat tanulnak és egyfajta sajátos stílusjegyeket képviselnek.

Festik, rajzolják, faragják a helyi és tágabb környezetben található témákat, ahol sajnos mára már jelentős változások történtek, s nem a jó irányba. Lehet, hogy néhány év múlva teljesen megváltozik a település hagyományos arculata, az épületek, kapuk és keritések átépítésre kerülnek.

Többen már évek óta törzstagok. Minden évben sor kerül egy-egy új alkotó meghívására, és így színesítik, gazdagítják a társaságot, emberi egyéniségükkel és műveikkel.

 

2012. évben a Nagypetri Művésztelep elérkezett az eddigi legfontosabb évéhez, a tíz éves, jubileumi kiállításához, amely Kolozsváron, a Reményik Galériában került megrendezésre, ahol a helyi kulturális vezetés és a média is jelentős számban megjelent. Ezen az eseményen a művésztelep első alkalommal mutatkozott be a nagyobb nyilvánosság előtt.

Kiállításra kerültek a Nagypetri Művésztelepen készült munkák - festmények, grafikák, fafaragások.

 

Ki kell emelni az alapító Kőrösi Lászlót és Erzsikét – a művésztelep vendéglátóit és mentorait, akik fáradozást nem ismerő tevékenységükkel, és szeretetükkel, a művésztelep működését biztosítják, valamint magát a helyi faluközösséget, ahol a festőket, fafaragókat mindig szeretettel (és pálinkával) fogadják.

BPSR.

2012. szeptember

A MŰVÉSZTELEPEN EDDIG RÉSZTVEVŐ ALKOTÓK

Benkóczy Péter (Érd), Csobaji Zsolt (Budapest), Essig Kacsó Klára (Kolozsvár), Forró Ágnes (Kolozsvár), Gally A. Katalin (Kolozsvár), Gonda Zoltán (Debrecen), Gothard Veronika (Sepsiszentgyörgy), Jaring Landmann (Hollandia), Jné.Kislőrincz Edit (Hévíz), Kalló László (Székelyudvarhely), Kerekes Zsuzsa (Székelyhíd), Keresztes Zsuzsa (Budapest),

Kossuth Tivadar (Szatymaz), Kné. Holló Piroska (Érd), Kudor István (Bánffyhunyad),

Mezei Zsuzsa (Budapest), Miklós János+(Belényes), Nádler László (Oszkó), Nagy László (Esztergom), Papp János (Várpalota), Sáska Tibor (Veszprémfajsz), Szilágyiné Jéger Teréz (Csorna),Tompos Opra Ágota (Kolozsvár), Vargha László (Szigliget), Vassy Erzsébet (Nagyvárad),

KÖZÖS KIÁLLÍTÁS

A Nagypetri Művésztelep alkotói meghívást kaptak Érd M.J.Város - Szepes Gyula Művelődési Központ részéről annak galériájában 2015. október 9-én 18.00 órakor a Szepes Gyula Művelődési Központban nyíló közös kiállításra, ahol a résztvevő alkotók először mutatkoznak be a Nagypetriben készült alkotásaikkal Magyarországon.

Az Érden rendezett közös kiállítás anyaga, a helyi kulturális vezetés meghívására 2016. évben került kiállításra az erdélyi Zilah városában.

KÉPEK A MŰVÉSZTELEP ÉLETÉBŐL